Sorsfordító

2. nap – Mit adok az ügyfeleimnek?

Nemrég voltam coachingon – mint coacholt – és arra bíztatott a coachom, hogy írjam össze, milyen értéket tudok adni az ügyfeleimnek. Az elmúlt órában megtettem és nagyon hasznos volt, három okból is:

  • Ez a mérleg másik oldala. Ha pénzt akarok keresni a vállalkozásommal, akkor a két szép szememért nem lesznek ügyfeleim, hanem értéket kell teremtenem nekik, s ahhoz tudnak kapcsolódni.
  • Eddig is sejtettem, hogy mik a szakmai értékeim, de így, leírva látni egészen más érzés!
  • Technikailag pedig azért jó, mert ennek alapján át fogom írni a honlapjaim bemutatkozó szövegeit. Tele vannak haszonérvekkel, ezért érdemes elolvasnod, ha értékesítéssel foglalkozol. Ha nem tudod, mik a haszonérvek, iratkozz fel a Tárgyaláskönnyítő képzésemre és onnan megtudhatod.

Tehát:

Milyen értéket tudok adni az ügyfeleimnek, klienseimnek?

1. Értékesítési tudást és tapasztalatot. Professzionális értékesítő és oktató vagyok. Mert:

– több ezer ügyféltárgyaláson vagyok túl,

– több száz üzletet kötöttem meg,

– át is tudom adni a tudásomat: a hallgatóim aránya, akik sikeres vizsgát tettek, általában 80% felett van,

– megjártam az értékesítési szakma csúcsait és mélységeit is, ezért tudom azt, milyen lennt és milyen fennt lenni,

– kiválasztottak, így dolgoztam kétszer is az ország legjobb értékesítői között.

2. Pénzügyi termék- és piacismeretet. Mert:

– 2010 óta oktatok pénzügyi hatósági képzéseken, illetve több, mint egy milliárd forintnyi hitelt és biztosítást értékesítettem, tehát tényleg értek a pénzügyi termékekhez, ezért pontos, teljeskörű és az ügyfél helyzetére szabott tanácsot tudok adni.

3. Gyakorlati és elméleti pszichológiai ismereteket és tanácsadást is. Mert:

– Jelenleg pszichodráma vezetői képzésen tanulok. Ennek előfeltétele volt a 250 órás önismereti csoportban való részvétel és a 160 órás pszichodráma asszisztensi képzés. Ezt azt jelenti, hogy már több, mit 5 évem benne van ebben és komoly ismereteim vannak az emberek, kapcsolataik és szerepeik működéséről. Elméletileg és gyakorlatilag egyaránt.

-Az önismereti részben és utána is folyamatosan megoldottam és felolgoztam saját belső problémáimat, rendben lettem önmagammal. Többek között leküzdöttem a halogatásra való hajlamom, a félelmeim és szorongásaim nagy részét -> tudom, hogyan kell csinálni és át is tudom adni ezt a tudást klienseimnek.

– Mivel önmagammal rendben vagyok, tanácsadás/csoportvezetés során hátra tudok húzódni, a másikra/csoportra tudok koncentrálni teljesen.

-Empatikus vagyok és el nem ítélő, saját életutam miatt is, illetve a klienseimmel és ügyfeleimmel szerzett tapasztalatok miatt is.

-A pszichodramatikus képzettségem formális, akkreditált, bizonyítottan működő módszert tanultam, tehát aki hozzám jön, az biztonságban van, nem kerülhet bele valamilyen ezoterikus katyvaszba, amely csak árt neki.

-Végül: a Magyar Pszichodráma Egyesület tahja vagyok, ami azt jelenti, hogy a szakma is elismer, mert ide egy tapasztalt kiképző ajánlásával lehet bekerülni.

Jó ezt olvasni, ugye?

Te meg tudod írni a magadét?

De mi van akkor, ha még nem tartasz itt? Még azt sem tudod, mivel akarsz foglalkozni?

Van három kérdés, amelyre válaszolva elindulhatsz azon az úton, amely ahhoz vezet, hogy testreszabott életed és munkád legyen. Ha kéred, szívesen elküldöm az ezzel foglalkozó anyagot, üzenj a Facebookon!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!