Átlagosan a két célt 99.17%-ra teljesítettem, ami nagyon jó eredmény!
Ezek az objektív számok.
Azért választottam ez a két célt, mert ezek voltak azok a régi céljaim, amelyeket már több éve szeretnék megvalósítani, de eddig valahogy sosem teljesültek. Bár, ha jobban meggondolom, ezek nem célok voltak, hanem vágyak. Vágyakoztam az alacsonyabb testsúly után – de nem tettem semmit, pár nekibuzdulást leszámítva, amikor 2011-ben és 2012-ben elkezdtem kocogni.
Ezek a nekibuzdulások arra viszont nagyon jók voltak, hogy az akkori tapasztalatokat beépítettem ebbe a projektbe, illetve a világlátásomba is. 2011 novembere volt az első emlékezetes eset, amikor egy népszerű lózung (Arra van időd, amire akarod) megdőlt a gyakorlatban. Annyi történt, hogy ősszel volt novemberig 18 futóedzésem és novembertől új munkahelyem lett, ami azzal kezdődött, hogy december 22-ig Bp-n voltam képzésen – és a futásnak vége lett ezzel. S a munka során is akkora volt a terhelés (főleg időben és térben), hogy bedőltek az edzésterveim.
(Egyébként persze, fel lehet tenni azt a kérdést, hogy Bp-n, az oktatás után miért nem mentem el futni, biztos lett volna rá időm. Erre az a válaszom és ez egy másik felismerés, hogy akkor még nem volt meg rá a belső lehetőségem, nem tartottam magam képesnek arra, hogy este Bp-n elmenjek futni. Ma már meglenne, tegnap este -5 fokban elmentem, ezt sem tudtam volna még megcsinálni 2011-ben, emlékszem, már az októberi pár fok is gondot okozott.)
Ami sokat segített: az elején a reális hozzáállás, ami azt jelentette, hogy megengedően viszonyultam saját magamhoz: nem az volt a cél az első egy-két hónapban, hogy tűzzel-vassal betartsam az edzéstervet, hanem az, hogy hozzászokjak a rendszeres mozgáshoz, integrálni tudjam a saját életembe. A másik, ami segített, az az otthon sokat hangoztatott mondatom volt, hogy én nem fogyókúrázom, hanem életmódot váltok, azaz belefér a csoki, az időnkénti nassolások és a nem diétás étkezés is. Összesítve eléggé megengedően viszonyultam magamhoz és a projektemhez is.
Ezek voltak tehát a szubjektív céljaim és elég jól sikerültek.
Az első a súlycsökkenésemet mutatja a 120 nap alatt, napi bontásban. Látszik rajta, hogy a változásban az első három hét szinte semmit sem jelent. Akkor még van lelkesedés, haladnak a dolgok, a később fellépő problémákat még a jövő rejti. De előbb – utóbb óhatatlanul bekövetkezik a holtpont. A holtpont az az időszak, ami a valódi változás előszobája. Ekkor a kezdeti lendület már múlófélben, vagy el is múlt már és a komolyabb változás még nem indult be. Ezen túl kell jutni, ehhez kellenek a jól meghatározott célok és a napi rutin, amely visz magával, nem teszi a szükségesnél nagyobb küzdelemmé a holtpontot, hiszen érzelmileg amúgy is nagyon megterhelő a folyamatos kudarcélmény, az, hogy a befektetett energia ellenére nincs komoly változás.
De hogyan lehet jó célokat kitűzni? Erről írok majd bejegyzést, de szerintem azok az előrevivő célok, amelyek alkalmazkodnak hozzád és figyelembe veszik a cél sajátosságait is. Egy példa: jövőre nem pontos testsúlyt fogok kitűzni fogyási célnak: azért, mert a testsúly ingadozik, akár naponta többször is. Ha kitűzök egy intervallumot, akkor nem járok úgy, mint most, hogy külön rágörcsöltem az utolsó 30 dkg-ra, hogy meglegyen a 8 kg.
A másik dolog, ami segít a holtpont leküzdésében, a mérési intervallum jó megválasztása. A második ábra az ugyanaz a súlygörbe, csak éppen heti egy mérési pontot mutat: minden hetedik nap eredményét írtam csak bele.
Sokkal jobban látszik, érződik rajta a változás.
Nem olyan stresszes és hektikus, mint az első, sokkal inkább tolerálja a súlyom napi ingadozását, de mégis alkalmas arra, hogy észrevegyem a változást.
Ennek szerintem az az értelme, hogy a jól megválasztott mérési intervallumal nem teszek magamra akkor érzelmi terhet, mintha naponta mérnék, azaz megkönnyíti a motivációm fenntartását.
Összesen ennyi sportolás, amely a képen látható.
Mivel a célom az volt, hogy a sportot, a mozgást integrálni akarom az életembe, ezért ez csak időnként tűnt tehernek, általában élveztem.
(Hogy még egy szálat elvarrjak a végére: ebben a bejegyzésben írtam arról, mit veszek magamnak, ha végigcsinálom. Úgy döntöttem, hogy egyelőre nem veszek korit, mert volt az a két hét kihagyás november végén a futásban és a blogbejegyzésekben sem jött össze a 100%).
Tehát munka nélkül nincs változás, de ha jól megválasztvod a céljaid és a napi rutint, tartod a fókuszt és minden nap teszel értük valamennyit, valamint minél kevesebbet teszel ellenük, simán menni fog. Csak éppen a holtpont után önmagadat is meg kell változtatnod ahhoz, hogy a változás tartós maradjon és beépüljön.
Még egy fontos tanulság: a sikerrel foglalkozó önsegítő könyvek és tréningek kimondva vagy kimondatlanul arra alapoznak, hogy a sikerhez a 100%-os teljesítés, a tökéletes végrehajtás és a minden részletre való odafigyelés feltétlenül szükséges. De a valóság nem ez, nem kell szuperhősökké válnunk: ahogy a mozgásban a novemberi 13 nap kihagyásom, vagy a fogyásban a karácsonyi visszaesésem mutatja, vanak és lehetnek megingások, visszaesések – ettől még sikeresek lehetünk, elérhetjük a céljainkat!
E hosszú bejegyzés végére: mit hozott nekem ez az egész, a leírtakon kívül:
Most pár napra szüneteltetem a blogot, a következő bejegyzés arról fog szólni, hogyan tovább és pótolni fogom az önbizalomnövelésről szóló anyagot is, mert azzal még nem készültem el.
Egy héten belül folytatom: visszavárlak! Addig is lájkolj a Facebookon, hogy értesülj arról, ha újra írok!
