Boldog és sikeres új évet kívánok!
Rögtön egy aktuális témával, az újévi fogadalmakkal kezdem.
Provokatív a cím, de reális. A saját és mások tapasztalata is azt mutatja, hogy az újévi fogadalmak nem bírják sokáig.
Mi lehet ennek az oka?
Sokan azt mondják, hogy nincs elég akaraterejük, és ha elegendő lenne, be tudnák tartani a fogadalmaikat és akkor mindent meg tudnának valósítani, amit megfogadtak maguknak.
Ez a népszerű, de nem feltétlenül igaz magyarázat.
Az igazság másfelé van.
Már egy korábbi bejegyzésemben írtam egy egy kiképzőm mondását erről, most ennek alapján bővebben is írok róla.
(A példa szakmailag nem teljesen hiteles, egyszerüsítéseket tartalmaz, de a cél az érthetőség volt!)
A fogadalmak legnagyobb hibája, hogy nem szilárd talajra épülnek – amikor fogadalmakat teszünk, akkor azt feltételezzük, hogy énünk olyan, mint ahogy a régi görögök az atomot elképzelték: egy és oszthatatlan.
Tehát, ha én ma este 20.00-kor kijelentem, hogy soha többé nem eszek csokit, akkor azt a fogadalmat én tettem, józan belátással és szenvedéllyel is – tehát be kell tartanom, ez csak tőlem függ, tehát, ha eszek holnap csokit, akkor én vagyok az akaratgyenge, leszokni képtelen, lusta, gyenge és így tovább.
Mi itt a hiba?
Az, hogy az énünk nem egy részből áll, hanem énrészekből. Talán olvastad már Eric Berne: Emberi játszmák c. könyvét, ő, mint a tranzakcióanalízis megalapítója, ír szülői, felnőtt és gyermeki énrészekről, amelyek működése nem is olyan egyszerű.
Hogy jön ez a fogadalmakhoz?
Úgy, hogy – a példánál maradva – több énrészem van. A gyermeki pl. kívánja a csokit, mert számára annak idején az volt a megnyugvás, ha csokit ehetett. Ez a gyermeki szerepem egy máig élő része. A felnőtt énrészem teszi a fogadalmat: soha többé csoki.
Ez azt jelenti, hogy megtagadom a gyermeki énrészem vágyait, megtagadom önmagam egy részét, ezért a csokiért harcba kezdek önmagammal, amelyből nem jöhetek ki győztesen.
Azért, mert a gyermeki énrészt közvetlenül nem tudom kontrollálni. Főleg akkor, ha kimerült, fáradt, stresszes, beteg vagyok: amint az önkontrollom gyengül, már teret is kap a gyermeki énrész és megeszi a csokit. Persze én eszem meg, de a felnőtt énrészem max. arra képes, hogy konstatálja: már megint gyenge voltam, pedig tudom, hogy nem kellene, mégis csokit ettem.
Ezért a csokinemevő fogadalmam addig tart, amíg fel nem adom a harcot a másik énrészem ellen. Ez csak idő kérdése.
Ha pedig olyan a fogadalmam, hogy nem “nem teszek” valamit, hanem tennem kell valamit (pl. minden nap futok is a csokinemevés mellett), akkor várhatóan még gyorsabb lesz a feladás vagy még nagyobb lesz a küzdelem, mert még nagyobb a teher.
Közben még nehezebb lehet a dolgom, ha a csokievés az egyik szerepemhez is tartozik. Pl. a férji szerepem fontos része, hogy a feleségemmel esténként a tv előtt békésen elmajszolunk egy tábla csokit, mert ez fontos eleme a kapcsolatunknak. Akkor a csokievés abbahagyásával őt is elutasítom, ezzel külön nehézséget okozva magamnak a fogadalmam betartásában.
De mi a megoldás?
Az, ha megismerkedek a csokievő énrészemmel. Elfogadom azt, hogy van bennem egy olyan erős vágy, ami miatt én kívánom a csokit és ezt tudomásul veszem. Azaz nem ítélem el, nem tagadom meg, nem bélyegzem magam emiatt gyengének, értéktelennek, stb.
Utána pedig időt adok a változásnak, megtapasztalva a csoki nem evés örömeit és a változás közben megismerkedek önmagam új aspektusával, amelyben biztosan benne lesz a csoki iránti vágy is, hiszen az is a részem, csak mellé tudok tenni olyat, ami helyettesíti azt, kiváltja azt, jobb lesz nekem úgy, mintha csokit ennék.
Egy mondatban összefoglalva: akkor tudom tartóssá tenni a fogadalmam betartását, ha nem tagadom meg egy énrészemet sem, hanem elfogadom vagy megszeretem a bennem lakó gyermeket és az új dolgot, amit elérni szeretnék, beépítem az identitásomba.
(Képhez: forever = örökké).
Szolgálati közlemény: ahogy december 30.-án megígértem, leírom hogyan tovább: ebben a blogomban minimum heti egy bejegyzés lesz, de elkezdem az önbizalomnöveléssel foglalkozó oldalamat és folytatom/újrakezdem az értékesítéssel és az önismerettel kapcsolatos oldalaimat is. Ezt a blogot meghagyom a jelenlegi formájában kb. énblognak, az értékesítéssel kapcsolatos írások majd a www.értékestestamogatas.hu-n lesznek, az önismeretiek pedig a www.tulokimre.hu-n. Az önbizalombőveléssel kapcsolatos oldalamról pedig itt értesítek mindenkit, mert nagy érdeklődést váltott ki már a terv is.
Kép forrása: www.pixabay.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: